Fehér. 175 centi. 120 kiló. Hűvös. Nekem mindig megnyílik. Ráadásul mindig vacsorával vár este. Tegnap rátámadtam. Nem tiltakozott, mert nem is hagytam időt rá. A hűtők ezt általában némán tűrik. Medvehagymás sonka, vagy mi a tököm, toastini, meg egy szép nagy kelifornyai pirospaprika úr volt a zsákmányom. És a fokhagymás majonéz!
Szobába be, patent készülődés a kajáláshoz, felénél járok, kezd ürülni a majonézes tubus (van egy hülye szokása egyébként is: néha nyomod, de a levegő bent ragad és nem jön belőle a cucc, aztán egy óvatlan pillanatban előtör a gejzír), mondom bazmeg, akkor kicsinállak. A tubusból jött egy kurva nagy pukkanás (cucc nem) és pont a szemem közepébe lőtt egy hangyafasznyi adagot, de olyan erővel, hogy majd befostam tőle. Jópofa volt, ki is röhögtem volna, ha ez mással történik, de így tele lett a gatyesz...
A SZEMEM ÉPSÉGBEN, TUDOM, HOGY HALÁLRA AGGÓDTÁTOK MAGATOKAT MIATTA...
Ajánlott bejegyzések: