Davos 50.
Húsz éve nagyapám húzott végig rajta a városon, jó kis szánkó volt. Szerettem. Alföldi gyereknek a szolnoki Várkonyi-dombok is a riviéra, úgyhogy ott küldte az egész város iskoláskorú sühögér serege. Hatalmas szánkózások kezdődtek és végződtek. Nagy esések, autók elé majdnem menések, bátraknak a fekete-pályán való lecsúszás is megadatott. A fekete-pálya? A Zagyva-gát. Akkor még igen komoly félelmeket tápláltam irányába. És akkor itt ki is kívánkozik két sztori a téli marhulásokat krónikába veendő:
Még valamikor a '90-es évek elején kicaplattunk a dombokhoz, de inkább a gátat választottuk, menők vagyunk, vagy mi a görcs. Ez nem az én Davos 50-esem volt, hanem a haver Davos 100-as, kétszemélyes ródlija. Mentek a menetek, egyszer csak felvetem, hogy: - Én most lezúzok egyedül!
A haver vonakodva egyezett bele, lelkemre kötötte, hogy a járgány kék-fehér kötelét nagyon tekercseljem a kis kezemre, nehogy leessek róla, a szánkó pedig tovaszáguldjon a biztos halált jelentő jégmező felé. Oké, rendben, mondtam én. A kötelet persze nemhogy nem hurkoltam rá a kezemre, de még a fogás is olyan laza volt, mint Ford Fairlane stílusa.
Nagyot csúsztam egyébként, a baj csak az volt, hogy az alján egy vezérbucka miatt kaszkadőrszégyenítő piruett-tel kiszálltam a versenyből. Ráadásul utána diadalittasan néztem a gát felé, hogy mekkora übersikláson vagyok túl. A tapsvihar azonban elmaradt, a következő kép tárult elém: a haver artikulálatlan üvöltés kíséretében őrült tempóban rohan a Zagyva felé. Mikor közelebb ér már lebontja a fülem a hallottakat: aszááááánkóóóóóbazmeeeeegteááááállaaaaat!
Fordulok, nézem a befagyott Zagyvát, a ródli abban a pillanatban fékez le a folyó közepén lévő hajszáljégen. Mikorra a haver mellé érek, már süllyed, mi meg csendben búcsúztatjuk... Jót szánkóztunk aznap is.
A másik sztori pár évvel később játszódik, ráadásul annyira nem is érdekes, egyedül talán annyi, hogy fekete-pályán kőkemény figurákat mutattunk be, akkor már nagy sihederként. Az állvacsúszástól a háttalsiklásig minden ment, na az is egészen rendben volt, legalább a szánkó is megmaradt.
Szóval az egészből csak annyit akartam kihozni, hogy ma a Nemzeti Sport hátoldalán látom Sinkovics (akinek az írásait egyébként kifejezetten kedvelem) írását a versenyszánkózásról. A vezető fotón Pulai (igen, az a Pulai), meg a párja. Merthogy a slide-ozásnak van páros száma is. Hádebazmeg. Mintha két homér prütykölné egymást egy futurfakutyán. Szóval arra jöttem rá, hogy aki szánkózik, az tuti, hogy buzeráns.
Köszi.
Ajánlott bejegyzések: