A technikai sportok sosem voltak és valószínűleg sosem lesznek a liblingjeim. Ezt szilárdan támasztja alá az a tény is, hogy életemben először látogattam ki a Hungaroringre és az aszfaltot harapó gépszörnyektől a legkisebb vizuális orgazmusom sem támadt.
Kánikula, katasztrófális megközelíthetőség, fogcsikorgató árak (magyar prolipénztárcának) és halláskárosodás. Zanzásítva ez lenne a Forma 1. Számomra. De ennyiben mégsem merülhet ki a cikk, hát lássuk, hogyan is élte meg egy technikai analfabéta az utazó cirkusz porondra lépését vasárnap.
Szövevényes úton beszerzett 220 eurós ingyenjegy (hála néked Zs-mommy), akkora nyakbavaló pass, amekkorába egy kisóvodás belerokkan, de Silver1-es szektor, ez biztos valami puncsos hely, ennél már csak a protekciós, vagy épp pénztárcagyilkos Goldosok járhatnak jobban. Gondoltam én. Kaján vigyorral vegyes káröröm táncolt az arcomon, amikor a kint sátrazó, hegyoldalban katonai távcsővel kukkeroló megszállottakat láttam, aztán elkezdtünk besorolni a kapun. Magyar szót legközelebb akkor hallottam, mikor a hangosbemondó közölte, hogy öt perc a rajtig. Sör nélkül az ember persze nem bírja ki a gatyarohasztó hőséget, megtörtént a beruházás, egy ezrest gomboltak le rólam a hirtelenstand rabszolgái. Lehet, hogy én vagyok az isten barma, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen multinacionális, több tízezer embert befogadó rendezvény szerves tartozéka a mobil pénzkiadó automata. Nem az. Vagy a zsebedben a súlyos húszezresekkel érkezel (főleg ha családod van), vagy befogod az orrod és a sült kolbász illatát figyelmen kívül hagyva lavírozol a helyed felé, kerülgetve a 2500 forintos minimál rablóhúst szorongató félrészeg Hanzit és a sültkrumplit vízilóbífsztekkel faló famíliáját…
Szóval egy sörrel felvértezve vájuk, hogy meglássunk valamit, mondjuk immáron egy kocsit, amiért elvileg a helyszínen téblábolunk. Addig is vitába bonyolódom magammal: - Öregem, nagy hóhányó vagy te, itt vagy ingyen és rohadtul nem élvezed a nyüzsit, sokkal inkább lennél a tévé előtt egy bödön pattogatott kukoricával, még el is alhatnál. Merthogy általában a rajtot még látom, utána akkor ébredek, mikor a kockás zászló suhog, extrém esetben előbb, ha Palik velőtrázó üvöltése nyomán, a radiátort izomból lefejelvén vér serken a homlokomból. Körülöttünk egy laokoón csoport, lengyelek, éppen a lankán ücsörgő, citrombaharapott magyar lányok szoknyája alá fókuszálnak, egy másik gárda, komolyan elázva énekel: Robert Kubica sálálálálá, Robert Kubica sáálálálálá. Minden harmadik emberen Vodafone-os nejlontísört, a többieken bármi, ami Ferrari, igen kevesen vannak, akik nem az ezüst nyilaknak, vagy a vörösöknek szorítanak. Mellettünk idős házaspár, tippre egy nyugdíjas osztrák szívsebész, kistévét, meg akkora kukkert szorongat, hogy a NASA már komoly pénzt áldozna a megszerzésére. Mindkettejük fején böhöm fejhallgató, többek fülében színes dugaszok. Itt már sejtenem kéne valamit…
A felvezető körben messziről hallom, hogy valami jön, a dobhártyám teljes erőbedobással pumpál, nyilván tiltakozik. Aztán megérkeznek, felemelő látvány, a hangrobbanások sorozata is eltörpül emellett, élménynek tényleg óriási. A rajtot követő öt körben a szektorban mindenki áll, a világ összes nyelvén üvölt a pálya felé, öklöt, zászló, sálat ráz, sapkát dobál. Aztán a tizenötödik kör magasságában én elnyomom az első ásítást. Biztos a meleg. A huszadiktól már körönként ásítok, rámtör a Forma1 tévé-effektusa, de itt mégsem alhatok el. Sörrel persze más lenne…
Jó ez, szép ez, érdekes ez, de valahogy úgy vagyok vele, mint az Indul a bakterház alapvetésben a csendőrök a nagyra tartott szellemmel:
- Hisz’ ez csak az útkaparó fehér szőrű szamara!
- A kurva istenit!
Rendben volt, aláírtam a jelenléti ívet, de köszönöm, fizetni nem fogok érte soha és többet Mogyoródra sem jövök. Tán még egyízben. Ha egyszer úgy adódik, hogy fiam lesz, őt kiviszem. Bár kétszer is meggondolom, hogy nem-e inkább Olaj-bérletet vegyek az árából. Kettőt is. Mogyoródra meg megyünk majd az aquaparkba…
Ajánlott bejegyzések: