A szezon előrehaladtával most látott az Olaj tábor először elvárható játékot, de ennek ellenére tisztes vereséget idegenben a csapattól. Éledezik a piros-fekete kommandó, ehhez kétség sem férhet. Klasszikusokat idézgetni jó, így az Olajjal kapcsolatban általában egyet szoktam: "Soha ne becsüld le egy bajnok szívét!"
A szolnoki szív pedig újra dobog, úgy, ahogy az elvárható az ország legdögösebb szurkolótáborától. A szombathelyi sárga cigányfattyúkra nem vesztegetnék sorokat, úgy szar banda, ahogy vannak... Körmendre nyerni megyünk!
Tatabánya (memories remain...) után a Tata felé kígyózó autópályán muszáj volt leállni egy Shellentésre. Jonathan társaságában kullogunk a fotocella felé, tekintet jobbra el, az első naftaputtonynál van valami fekete. Érdekes, olyan mint egy Ferrari... Nem, bazmeg, az egy Ferrari! Siiish, állunkat berugdossuk az ajtón, visszafelé még egy vizuális rapidorgazmus, be a Toytoyba, tíz perc 130-cal, aztán összenézünk egy közeledő morgás miatt... Jön. Takarítja az utat, szemre legalább 250-nel mehet, mert cirka öt másodpercig van a látómezőnkben. Akinek bejött...
Miután elmegy, elmegy mellettünk más is. Legalábbis olyan, mintha átrágná magát a kocsin. Velőtrázó sikoly a távolból, de mégis körülvesz bennünket. Ez sem tart tovább öt másodpercnél. Jonathan tudja: Ez volt az autópálya szelleme. El is felejtenénk, de pár órával később ugyanazon a szakaszon tör be a sikoly a zárt ablakon. Überpara...
Ajánlott bejegyzések: