Az úgy volt, hogy kimentünk testületileg kosarazni. Én, Börni, meg a Kutya. Harmincháromparádé, ahogy azt kő'. Lelkes amatőrökkel öröm a verseny, amúgy sem tudok veszíteni, hánehogymá'.
Sokadik kör, Kutya vérlázítóan nagy attakja 28-11-es állásnál elhal, pedig ott ücsörög a kibaszott gerléje a fán. Innen indítom a visszafordíthatatlan rohamot, 33-32-re behúzom a csatát. Lényegtelen, lényeg a gerle:
Kutya: - Ott egy gerle a fán.
Börni: - Aha.
Én: - Hol? Mi?
Kutya: - Odaszállt a fára. (palánk mögé)
Kutya elkezd bedobni mindent.
Én: - Na bazmeg, a gerléd miatt vagy ilyen jó, mi?
Kutya: - Szerencsemadár.
28-ig megy a roham. Itt már szakad a cérna:
Kutya: - A madár meghozta a gólokat.
Én: - Na, Kutya, idefigyelj. Először ledobom azt a kurva nagyra nőtt galambot a fáról, utána megbaszom, megsütöm, megeszem és visszahányom oda, ahonnan ledobtam. Na, az lesz a te madarad...
Börni: - Nyárson? Mert akkor a baszós és a sütős rész mehetne együtt...
Pukk, sikítva vísítás. Amikor elhúzunk, a kikúrt gerle még mindig a fán pöffeszkedik. Tojik ránk...
Ajánlott bejegyzések: