Soha nem volt szünet...
"Nem emlékszel, mi történt - akárhogy is akarod
egy törött élű féltéglával kapcsolták ki tudatod..."
A "bazdmeg" élettel összeegyeztethetetlen sérülései következtében jobblétre szenderült, saját két kezemmel szorítottam meg a nyaka körül a zongorahúrt... Nem szenvedett sokat, hang nélkül csúszott be a hat láb mély pöcegödörbe.
Viszont új nap hajnala virradt és a tarkómat csiklandozó februári sunshine azt injektálta a melegtől szénné hipnotizált agyamba, hogy a dagálynak ismét jönnie kell. Jön. Csak ez már nem egydimenziós trinkmemory puffogtatás, hanem (ha úgy akarnám kifejezni magam, ahogy tettem azt a bazdmegen) minden lófasz, amit az egyszemélyes és ritka gennyláda bíróság jóváhagy és azonnali hatályú leírásra ítél.
Hogy miért grudgement? Mert a judgementből jött és úgyis a "harag" a kedvenc magyar szavam - az angolok ezt a szóviccet meg még úgysem találták ki. Introdukció ennyi, ha jön a dagály, akkor jövök én is, olvasni meg nem kell, aki áldozattá válhat, az úgyis azzá fog válni.
És még mindig hallom a hangokat...
Ajánlott bejegyzések: